首页番剧 › 匈牙利民间故事
匈牙利民间故事

匈牙利民间故事

欧美100 话
欧美1980匈牙利剧集马塞尔·扬科维奇斯TVPál.TóthMária.Horváth
立即观看 →

番剧信息

放送/上映1980年9月18日
别名Hungarian Folk Tales

简介

A Magyar népmesék 1980-tól 2012-ig futott magyar televíziós rajzfilmsorozat, amelynek ötlete Mikulás Ferenc stúdióvezető fejében fogant meg. A tervező, rendező, szakértő Jankovics Marcell volt. A Magyar népmesék (1977-től) felejthetetlen népmesei történeteket dolgoz fel ötletesen és a mesék eredeti humorát egy kis képi humorral szövi át. A Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének egyik legnagyobb sikere, mely a hazai rajzfilmgyártás aranykorából való. Mikulás Ferenc elmondása szerint a sorozat létrejöttéhez hozzájárult az idő szelleme, mert akkoriban felkapottá váltak a néprajzi témák. Valamint az is tényező volt, hogy a fiatal filmstúdiónak nemigen volt anyagi kerete forgatókönyvekre a kezdetekben. Fontos volt még az alkotók által kedvelt paraszti kultúra kincseinek megmentése is. Az időközben kft.-vé alakult Kecskemétfilm 2011-ig készítette a 100 részes sorozatot.

相关推荐